Amszterdam





Amszterdam reptéri transzfer


Európa egyik legforgalmasabb repülőtere Hollandiában, Amszterdamban található, a városközponttól mindösszesen 9 kilométerre, közlekedéssel 20 percre a belvárostól. A reptér holland neve Luchthaven Schiphol, nemzetközi neve Amsterdam Airport Schiphol (AMS), délnyugatra fekszik a fővárostól. Számos fapados járat elérhető, mint a Ryanair, EasyJet, British Airways.

Amszterdam nem csak a legnépesebb városa Hollandiának, hanem fővárosa is, ahol közel egy millióan, továbbá a külterületeket is nézve több millióan lakják. Észak Velencéjének is nevezik, mivel számos kanálisa van.

A város neve az Amstel folyóhoz köthető, már a korai években halászattal foglalkoztak a helyiek. A 17. századra pedig meghatározó központja lett Európának.

Számos látnivalóval szolgál a város. Kiemelhető a már említett kanálisok, melyek egyikén érdemes hajókázással egybekötve megcsodálni a városi látnivalókat. A hollandok nemzeti múzeuma, a Rijksmuseum, ami a 19. században épült, és a klasszikus holland művészet legnagyobb gyűjteményével büszkélkedhet. A Van Gogh Múzeum is említésre méltó, mint ahogy az Anne Frank Ház, az Amszterdam Történeti Múzeum, a Királyi Palota – mely a 17. századi arany korban épült.

Amszterdam főtere, a Dam a Palota mellett helyezkedik el. A holland festő Rembrandt Házát is érdemes megszemlézni, illetve a Rembrandt térre is ellátogatni, valamint a híres Waterloo téri piacra is kinézni. Ami még különösen vonzó és érdekes lehet Madame Tussaud Viaszmúzeuma, ahol szinte már-már hírességekkel is találkozhatunk, legalábbis pontos másukkal.

A hollandok még ismertek arról, hogy ha tehetik biciklivel közlekednek, valamint parkokat látogatnak, így az egyik legismertebb parkját is ajánljuk, a Vondelparkot. Ami még eszünkbe juthat Amszterdamról, az a Piros Lámpás Negyed, ami szintén helyi érdekesség. Számos fesztivál is színhelyéül szolgál ez a nyüzsgő és pezsgő világváros.

És ha már Amszterdamban vagyunk, érdemes lehet ellátogatni a közeli városokba – Hágába és Rotterdamba –, ahol hasonlóan érdekes és izgalmas élményekkel gyarapodhatunk.

A repülőtéri transzfereket a Suntransfers segítségével gyorsan és egyszerűen lefoglalhatja, bármelyik felvételi helyszínt választja, megbízható és olcsó reptéri transzfer gondoskodik arról, hogy kellemesen induljon Amszterdam városában töltött kirándulása.

Vegye igénybe kiváló minőségű transzfer szolgáltatásunkat meglepően kedvező áron. Fontos, hogy az utazása közben is komfortosan érezze magát, ezért a Suntransfers repülőtéri szolgáltató mindent megtesz azért, hogy Ön a legkényelmesebben utazzon.